Lakberendező Partnereink

3mp3large
Szekér Ferenc
Építész tervező,
belsőépítész vezetőtervező,
lakberendezési tanácsadó

Weboldal: www.szbbt.hu

Szekér Ferenc építész tervező, belsőépítész vezető tervező az iroda alapítója és egyben névadója, a ’80-as évek elején hozta létre akkor még egyszemélyes irodáját SZB Bt. néven. Az idők folyamán a megrendelések számának és léptékének növekedésével a cég egyszemélyes családi vállalkozásból fokozatosan több alkalmazottat foglalkoztató irodává növekedett.

Az időközben névváltoztatáson átesett irodánk napjainkban Szekér Építész és Belsőépítész Stúdió néven működik Budapesten a XII. kerületben.

Jellemző profilunk a belsőépítészeti tervezés. Referenciánk között megtalálhatóak olyan reprezentatív belső terek mint a Kogart-ház kiállítóterei, a Hold utcai templom, a Millenáris park „C” és „G” épületei vagy a Korda Filmstúdió lobby tere, olyan irodaépületek és közösségi helyiségeik, mint pl. az Infopark „E” épület, az Arena Corner Irodaház és az Airport Office Irodaház közösségi helyiségei, a Raiffeisen Bank Székház épületének belső terei.

Vállalunk belsőépítészeti arculattervezést, igény szerint – összeszokott, jól működő társtervezői háttérrel – generáltervezést elsősorban egyedi, különleges minőségű épületekhez, igényes Megbízóink számára.

Weboldal: www.szbbt.hu

lakberendezo-interior-designer-home-decor-mooox-design
Szabó Attila
Belső építész
lakberendezési tanácsadó

Weboldal: www.moooxdesign.hu/

A moooxdesign egy belsőépítész – építész – design stúdió komplex megoldásokkal, teljes körű szolgáltatással.

Tevékenységünk lefedi a belsőépítészet, építészet, egyedi grafika, 3D látványtervezés, termék- és bútortervezés területeit, és hogy mindez az általunk képviselt színvonalon meg is valósulhasson, vállaljuk munkáink projektmenedzsmentjét is.

Friss csapatunk a kényelmed érdekében belső terekre, innovatív megoldásokra szakosodott. Portfóliónk mind az otthonteremtés, mind a kereskedelmi szféra projektjeiből áll, mint például magánlakások, nyaralók, avagy irodák, bárok, éttermek és ipari csarnokok, s mind ezek egyedi bútorainak megálmodása, és professzionális megvalósítása.

Weboldal: www.moooxdesign.hu/

lakberendezo-interior-designer-home-decor-art-front
Göbölyös Kristóf
Belső építész
lakberendezési tanácsadó

Weboldal: www.artfronthungary.hu

Az Art Front Hungary kft. építész, belsőépítész műtermet Gőbölyös Kristóf alapította az 1997-es alapítású Art Front Kft. egyik utódcégeként 2009-ben.

Feladataink között az elmúlt több mint 15 évben – a tervezői műfajok széles skálája jelent meg: az irodaházaktól a hotel- vendéglátó- és lakóépületek számos példáján át a középületekig. Az új épületek tervezésén túl az iroda portfolióját több műemlék rekonstrukciós feladat is bővíti.

Filozófiánk szerint a tervezés bonyolult folyamatát csak jól működő csapatmunkában lehet sikeresen végezni. Adott feladatra a társaság tagjaiból szerveződő kisebb kreatív csapattal keressük meg a válaszokat a design- és mérnöki kihívásokra. Eredményeinket több sikeres építészeti és belsőépítészeti munka fémjelzi.

Weboldal: www.artfronthungary.hu

lakberendezo-interior-designer-home-decor-art-front
Gazdig Mariann
Belső építész
lakberendezési tanácsadó

Weboldal: www.gmenterior.eu

Az évek során összeszokott, kíváló szaktudással, jó referenciákkal rendelkező csapatot építettem magam köré, határidők betartása mellett, kedvező áron, minőségi szolgáltatást nyújtunk.
Amit vállalunk, azt a megbeszélt időre és magas minőségben teljesítjük.

Belsőépítészeti tervezéseimnél a legfontosabbnak tartom a megrendelő igényeinek maximális figyelembevételét. Szeretem mindenben a harmóniát, ez vonatkozik a színekre, a belső terekre, a berendezési tárgyak vonalvezetésére. Jó látni, amikor életterünk az új és különleges építészeti elemek, a színek, a fantázia, a design, a különböző stílusok összehangolásával életre kel.

Fontos számomra, hogy az álmokat egységes formába öntsem, megteremtsem az enteriőr egyedi stílusát, a tereket megtöltsem szépséggel, funkcionalitással, megtaláljam az esztétikus megoldást.
Több fázisból felépülő tervezői munkával, különleges megoldásokkal, ötletekkel alakítom a rám bízott tereket.

A tervezés folyamán a megrendelők virtuális sétát tehetnek a megálmodott enteriőrben, amely megmutatja számukra az elképzelt valóságot. Ezzel időt és pénzt spórolhatnak meg, hiszen a változtatásokat még a virtuális térben megtehetik, átélve a 3D fotórealisztikus hatás élményeit, melyről fotókat készíthetnek a kivitelezéshez.

Weboldal: www.gmenterior.eu

lakberendezo-interior-designer-home-decor-madi-lancos-studio
Mádi Krisztina
Belső építész
lakberendezési tanácsadó

Weboldal: www.madilancos.hu

A MádiLáncos Studio fiatal építészekből és belsőépítészekből álló iroda, amelyet Mádi Krisztina építészmérnök alapított 1998-ban.Szakértelmünk a tervezés és a projekt management integrációján alapszik, így ügyfeleink beruházása a legkisebb rizikó mellett a legjobb megtérülést hozza. Kiemelt tevékenységünk irodák belsőépítészeti tervezése, kialakítása. Projektjeinket szigorú határidők és költségvetési keretek között teljesítjük.

Szakmai tudás, tapasztalat, őszinteség és megbízhatóság: legfontosabb feladatunk munkáink tervezésének, kiépítésének komplex feladatát úgy megvalósítani, hogy ügyfeleink ezt pozitív tapasztalatként éljék át. Munkánk során fontos számunkra a Megbízó igényeinek a lehető legteljesebb mértékű kielégítése, mindvégig szem előtt tartva a hatékonyság, kreativitás, gazdaságosság és az esztétikum szempontjait.

Weboldal: www.madilancos.hu

lakberendezo-interior-designer-home-decor-adam-design
Szilas Ádám
Belső építész
lakberendezési tanácsadó

Weboldal: www.adamdesignstudio.hu

Szolgáltatásainkat üzletemberek és vállalkozások számára kínáljuk, akik személyre szabott belsőépítészeti tervezésre vágynak, szeretik az egyedi, elegáns és határozott stílust.

Komplex megoldásokat fejlesztettünk ki az ingatlan kiválasztásától a kulcsrakész átadásig. Terveinket minden esetben 3D látványtervek és igény szerint animációk formájában is elkészítjük. Az építészeti és belsőépítészeti tervek megvalósításában és a kivitelezésben professzionális szakértőkkel dolgozunk.

Tevékenységünk mozgató rugója a folyamatos kreativitás, a pontos technikai és műszaki lebonyolítás, valamint a határidők szigorú betartása.

Weboldal: www.adamdesignstudio.hu

lakberendezo-interior-designer-home-decor-szenes-design
Szenes Andrea
Belső építész
lakberendezési tanácsadó

Weboldal: www.szenesdesignstudio.hu

A Szenes Design Stúdió Bt. 1995-ben alakult. Az alapító Szenes István, Ybl-díjas belsőépítész-iparművész tervezői tapasztalatát felhasználva folytatja önállóan tevékenységét, amelyet a KÖZTI-ben eltöltött több, mint 20 év alatt vezető tervezőként, stúdióvezetőként szerzett meg.

A kezdeti, családi vállalkozásnak indult alkotóközösség (felesége: Rónai Eszter belsőépítész) az önálló belsőépítész iroda megalapításával változatlanul végzi a középületek tervezését, amelyek között művelődési, oktatási, egészségügyi és vendéglátó létesítmények, bankok, irodaházak találhatók.Tevékenységébe tartozik exkluzív magánépületek, családi házak, lakások, üzletek tervezése és bonyolítása.

A feladatokat egyrészt generáltervezőként, másrészt meghívott társtervezőként végzi el. Folyamatos munkakapcsolat alakult ki számos építészeti stúdióval, pl.: Mérték Építészeti Stúdió, IPARTERV, Mányi István Építész Stúdió, A.S.C. Épülettervező és Tanácsadó Kft., Szendrő Stúdió Építész Tervező és Szolgáltató Kft., a nyíregyházi A Studio ’90 Kft., Artonic-Design Építészeti Kft., Zala-Art Építész Iroda, Pál Stúdió stb., melyekkel rangos feladatokon dolgozik együtt.

Weboldal: www.szenesdesignstudio.hu

lakberendezo-interior-designer-home-decor-albireo-design
Hajdú Zsuzsa
Belső építész
lakberendezési tanácsadó

Weboldal: www.homedesignlakberendezes.com

A Home Design Lakberendezési üzlet már 11 éve működik a lakástextil piacon. Most megújult külsővel és termékpalettával igyekszünk elnyerni megrendelőink tetszését, új partnereink, vásárlóink bizalmát és elégedettségét. Cégünk mottója a megbízható minőség és a kiváló szolgáltatás.

Célunk az, hogy Ön, a megrendelő a legnagyobb megelégedettséggel nézzen körül otthonában, irodájában, és hosszútávon örömmel használja a tőlünk megrendelt termékeket. Szeretnénk megkönnyíteni a mindennapjait azzal, hogy amikor arra az elhatározásra jut, hogy új függönyt, sötétítőt, padlószőnyeget vagy középszőnyeget vásárolna, mi már a tervezésnél segítségére legyünk a szaktudásunkkal.

Legyen a legkülönfélébb igény, mi azt Önnek felkutatjuk, legyártatjuk, házhoz szállítjuk és felszereljük, legyen az Budapesten, vidéken vagy akár külföldön.

Weboldal: www.homedesignlakberendezes.com

lakberendezo-interior-designer-home-decor-art-of-home
Zarándy Bernadett
Belső építész
lakberendezési tanácsadó

Weboldal: www.artofhome.hu

Új, divatos otthonát tervezi, vagy a meglévőt kívánja felújítani? Áruházunkban kiváló referenciákkal bíró belsőépítész-lakberendező kollégánk segít megtervezni Ön és családja álmai otthonát.

Lakberendezőink nem csak otthonok, hanem közösségi terek tervezésével is állnak rendelkezésére. Éttermet, szállodájának, irodájának, üzletének tereit stílusossá, cégének arculatához illővé kívánja formálni? Fontos hogy munkahelye pozitiv életérzést, stabilitást és bizalmat sugározzon vásárlói, megrendelői, ügyfelei felé. Ennek kialakitásához profi szakemberekkel állunk rendelkezésére.

Weboldal: www.artofhome.hu

lakberendezo-interior-designer-home-decor-design-commando
Ambrus Barbara
Belső építész
lakberendezési tanácsadó

Weboldal: www.designcommando.hu

A Design Commando vezető tervezője, tanácsadója; örök optimista, aki rendületlenül hiszi, hogy az élet apró csodák sokasága. Barbara már több száz család csodás otthonát tervezte meg kollégáival. Előadásokat tart a lakástextíliák, dekortapéták és a színharmónia teremtés fontosságáról a tervezői szakma (lakberendezőknek, belsőépítészeknek) és a nagyközönség részére is.

Weboldal: www.designcommando.hu

lakberendezo-interior-designer-home-decor-kriston-peter
Kriston Péter
Belső építész
lakberendezési tanácsadó

Weboldal: www.kristonpeter.hu

Építészeti és belsőépítészeti tervezéssel egyaránt foglalkozom. Építészként – már előre gondolkodva – szem előtt tartom a terek jó berendezhetőségét / használhatóságát. Belsőépítészként viszont nem korlátoz az építészeti léptékű problémák megoldása. Tervezőként a megbízói igények és a tervezési feladat egyediségét keresem. Ezáltal minden egyes tervezési feladat új és érdekes számomra – nem válik rutinná.

Ugyanakkor fontosnak tartom, hogy ne divatépítészetet / belsőépítészetet végezzek. Tartós, ugyanakkor flexibilis megoldásokban gondolkodom. Amennyiben lehetséges minden esetben végigkövetem a kivitelezéseket, tervezői művezetések keretében. Segítve ezzel a kivitelező munkáját és biztosítva a tervek magas színvonalon való megvalósítását.

Weboldal: www.kristonpeter.hu

Viszonteladó Partnereink

28198_kam_photo7500x500

tapeta-forgalmazo-albiero_homedesign_logo

tapeta-forgalmazo-viszontelado-yuno-design

showroomlogo-1